Navigácia

Iskolai rendtartás

A BODROGSZERDAHELYI ALAPISKOLA BELSŐ RENDSZABÁLYZATA

Iskolai rendtartás a tanulók számára

  1. A tanuló 7.30-tól 7.40-ig érkezik az iskolába. Az iskola előcsarnokában tartózkodik mindaddig, míg a szolgálatot teljesítő pedagógus nem engedi be az iskola belső területére. A délutáni órákra és a szakkörökre kezdés előtt 5 perccel érkezik meg. A tanterembe csak a pedagógus kíséretében érkezik meg.
  2. Az iskola épülete 7.45-kor bezár. A késés igazolatlan órának felel meg. Ugyanez érvényes, ha a tanuló a szünetről érkezik később.
  3. A tanítási órák befejezése után a tanulók rendet raknak az osztálytermekben és az óraadó pedagógus kíséretében elhagyják a tantermet.
  4. A tanuló az iskola épületét a tanítás ideje alatt, ill. ebédszünetben csak és kizárólag az osztályfőnök /ill. a szülő/ írásos engedélyével hagyhatja el.
  5. A tanulók tisztán, rendezetten járnak iskolába. Ha az iskola bármelyik alkalmazottja tetvességet észlel, a tanulót a szülő értesítése után orvoshoz küldi, aki igazolja a gyerek iskolába visszatérésének lehetőségét.
  6. A tanítás /órák, szünetek/ ideje alatt szigorúan tilos a mobiltelefon és egyéb, tanulással nem összeegyeztethető tárgyak használata – kivéve az ebédszünetben. Ha van a tanulónál mobiltelefon, köteles azt kikapcsolni és az iskolatáskájában tartani,/kivételes esetekben pedagógusi engedéllyel telefonbeszélgetésre megengedett/. Ellenkező esetben a pedagógusnak jogában áll a tanulótól a mobiltelefont elvenni és csak a szülőnek visszaszolgáltatni.
  7. Ha a tanuló megrongálja tankönyveit vagy az iskola egyéb vagyonát, a szülő köteles teljes mértékben megtéríteni a tanuló által okozott kárt.
  8. Ha a tanuló előre látható okok miatt nem tud iskolába jönni, a szülő, törvényes képviselő írásban értesíti az osztályfőnököt. A szülő legfeljebb 5 napot igazolhat. Orvosi és egyéb igazolásokat a tanulókönyv tartalmaz.
  9. A tanuló köteles pedagógust értesíteni, ha balesetet észlel vagy bármely iskolatársának egészégügyi problémái vannak.
  10. A tanórákon, szünetekben és a tanítási időn kívül tilos az osztálytársak, iskolatársak megfélemlítésének, zaklatásának bármilyen formája /fizikai, szóbeli/, a lopás és a személyes tárgyak megrongálása.
  11. Ha a tanuló az iskola területére cigarettát, alkoholt, kábítószert, ill. más függőséget okozó szereket hoz, ill. azok hatása alatt van, ez a cselekedete az iskolai rendszabály súlyos megsértésének minősül, éppen ezért az iskola vezetősége jelenti az esetet az illetékes szerveknek.
  12. Azonnali igazgatói megrovást kap a tanuló:
  • szándékos testi sértésért,
  • az osztálytársak zaklatásáért,
  • az iskola vagyonának szándékos rongálásáért,
  • az iskolában történő lopásért,
  • dohányzás, alkohol, vagy egyéb narkotikumok fogyasztásáért az iskola területén,
  • mobiltelefon használatáért a tanítási óra alatt.

 

Az iskolai rendtartás tanulmányi és osztálykirándulásokon, úszó- ill. sítanfolyamokon is érvényes.